Kólika kisokos: életmentő ajándék állatorvosoktól lótartóknak

KK-OG250Mindenkinek van egy álma. Van, aki távoli, egzotikus helyekre szeretne eljutni. Mások az álomautóra, az álommelóra, vagy az álomházra vágynak. Nekem egy egészen különleges álmom van. Azt szeretném, hogy kevesebb ló veszítse az életét kólika miatt. A Magyar Állatorvosi Kamara és a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete jóvoltából most egészen pontosan 2000 lépéssel közelebb kerültünk ehhez az álomhoz.

.

Itt a Racionál Horsemanshipen Horszmensipen talán már felesleges kiemelnem, hogy a kólika vezető halálok a lovak körében. Az pedig az állatorvosok által is gyakran kiemelt tény, hogy a kólikás esetek kimenetelében döntő jelentősége van annak, hogy a lótartó, illetve az állatorvos a megfelelő időben a megfelelő döntéseket hozza. Ha ez sikerül, jelentősen nő az esélye annak, hogy a ló a lehető legkisebb beavatkozás és fájdalom árán a lehető leghamarabb lesz újra egészséges.

És bár minden egyes ló és minden egyes kólikás eset más és más, az évek során arra jöttem rá, hogy a kólikával kapcsolatos mindazon tudnivaló, amit egy lótartónak ismernie kell, igenis összefoglalható egyszerűen, érthetően és nem is túl hosszan. Ebből a felismerésből született a Kólika kisokos: egy mindössze 12 oldalas kis füzet, ami lóéleteket menthet.

KK-OG

Négy része van:

  • Nagyon egyszerűen, orvosi és anatómiai kifejezések, megrázó képek nélkül négy pontban leírja, mi a teendőd, ha kólikázik a lovad.
  • Segítséget nyújt az élettani paraméterek felvételéhez ábrák segítségével.
  • Egy könnyen áttekinthető táblázat segítségével lehetővé teszi, hogy viszonylag nagy biztonsággal meg tudd határozni, hogy enyhe, vagy súlyos kólikával van-e dolgod.
  • Az egészségnaplóban vezetheted és nyomon követheted lovad összes fontos egészségügyi adatát anélkül, hogy a lóútlevelet vagy a naptárat kellene lapozgatnod. És persze az állatorvosod és helyettesének telefonszáma is helyet kap benne.

Hiszek benne, hogy ennek a kiadványnak ott a helye minden lótartónál az istállópatikában. Hiszek benne, hogy a Kólika kisokos lóéleteket menthet.

Dr. Kutasi Orsolya PhD. egyetemi adjunktus, az európai kollégium lóbelgyógyász specialistája, lóegészségügyi szakállatorvos így nyilatkozott róla:

“A kólika még mindig vezető halálok a lovak között. Ezekben az esetekben az időben történő felismerés és a helyesen megválasztott kezelés tényleg életet ment! Ha van bármi, amit tehetünk, hogy ezt a potenciálisan halálos kimenetelű bajt megelőzzük vagy időben felismerjük, akkor azzal az eszközzel élnünk kell.

Miért ajánlom minden lovas és lótartó, lószerető ember figyelmébe ezt a kiadványt? Mert ez pont egy olyan dolog, ami abban segít, hogy a kólikás lónak a lehető legtöbb esélye legyen arra, hogy komolyabb probléma nélkül átvészeljen egy ilyen betegséget. A kiadvány minden fontosabb információt tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan tudjuk eldönteni mekkora a baj, hogyan járjunk el ilyen esetekben, és lerántja a leplet egy-két tévhitről is. Legyen ilyen Kólika kisokos minden lovardában elérhető helyen! Baj esetén kövessük az útmutatást és ne essünk pánikba!

Dr. Pallós Andrea lógyógyász specialista pedig ezt írta:

“Ez a kólika kisokos reményeink szerint sok ló életét fogja megmenteni. Sajnos, bár ennek a tünetegyüttesnek a hátterében lévő betegségek ma is sok ló életét követelik, a lótartók mégsem tudnak eleget róla. Ha ennek a kiválóan megírt hasznos füzetkének a hatására csak minden tizedik lovas illetve lótartó lesz tájékozottabb, azért sok ló lesz még hálás.

Állatorvosként is köszönöm a szerző munkáját, hiszen ez a miénket is könnyíti és hatékonyabbá teszi. Minél jobban tud a lótartó és az állatorvos együttműködni, annál sikeresebbek leszünk, és a fő nyertes kedvencünk, a ló!

KK-D790

Nem lehetek elég hálás azoknak a szakembereknek, akik meglátták az értéket ebben a különleges kis tudásanyagban és akik nélkül most nem tarthatnám a kezemben a Kólika kisokost:

  • Köszönöm Dr. Pallós Andreának a Kólika Kisokos lektorálását és azt a sok-sok esetet, amit az évek folyamán megosztott velem. No meg persze azt, hogy a saját lovaim problémái kapcsán is mindig számíthatok rá.
  • Köszönöm Dr. Bába Andrásnak a a Kólika Kisokos lektorálását, segítségét és közbenjárását, hogy a Kólika kisokos a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete révén eljuthat a lótartókhoz.
  • Köszönöm Dr. Perényi Jánosnak, a Kamarai Állatorvos főszerkesztőjének segítségét és közbenjárását a Magyar Állatorvosi Kamaránál. Nélküle ez a kis kiadvány nem jöhetett volna létre.

De nem csak nekik tartozom köszönettel, mert az évek folyamán nagyon sok kiváló állatorvos biztatására, támogatására, tanácsára számíthattam:

  • Rengeteget tanultam Dr. Kutasi Orsolyától a legkülönfélébb lógyógyászati témákban.
  • Köszönöm Dr. Túri Árpádnak, a Dunaföldvári Állatkórház vezető főorvosának, hogy mindig számíthattam rá lovam ellátásában, és hogy kitartóan magyarázott minden találkozásunkkor.
  • Talán már nem is emlékszik dr. Szeghő Zsolt arra a tavaszi délutánra, amikor évekkel ezelőtt egy MAPE képzésen beszélgettünk lovakról, lótartókról, esetekről, problémákról. Ekkor mondta: “Dorottya, nem kell neked állatorvosnak lenned ahhoz, hogy segíts a lovakon.” Szentimentálisan hangzik, de rengeteg erőt ad egy-egy ilyen mondat. Köszönöm!

Végül, de nem utolsósorban pedig köszönöm Romeonak. Na nem a sok tapasztalatgyűjtési lehetőséget, hanem hogy itt van velem.

KK-Romeo790

A Magyar Állatorvosi Kamara és a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete jóvoltából a Kólika kisokos 2000 példányban jelent meg, és a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesületének tagjainak segítségével jut el a lótartókhoz.

Nincs más teendőd, mint a legközelebbi találkozáskor kérd Te is a Kólika kisokost állatorvosodtól!

Fotó: Köszönöm a nagyszerű fotókat tündéri szomszédasszonyomnak. 🙂

Kapcsolódó írásaim:

Kólika a Racionál Horsemanshipen >>

Kólika kisokos >>

Szőrváltástól kólika? >>

Legelőhöz szoktatás? Csak fokozatosan! >>

Overdose kólikája >>

Kólika kisokos >>

Derült égből lógyógy cikkek >>