Lóparazitológia a Magyar Állatorvosok Lapjában

A dr. Joó Kinga által a Racionál Horsemanshippel való együttműködésben 2021 tavaszán elindított ló Parazitológiai Program azt a célt szolgálja, hogy hosszú távon sikerüljön leszámolni a hazánkban még ma is jellemző, tradicionális féreghajtó módszerekkel, ami a rezisztencia kialakulásához vezethet, helyette kontrollált parazitológia program kialakítására legyen lehetőség országszerte. A program első félévének eredményeit, összefüggéseit és a levont következtetéseit dr. Joó Kinga és munkatársai a Magyar Állatorvosok Lapjában publikálták.

Az 1878-ban Nádaskay Béla professzor által Veterinarius néven alapított Magyar Állatorvosok Lapja egy havonta megjelenő tudományos-szakmai folyóirat, ami 0,2-es impaktfaktorral rendelkezik (forrás: agrarlapok.hu).

A “Bélsárral ürülő strongylida-típusú peték mennyiségét befolyásoló tényezők vizsgálata magyarországi és erdélyi lóállományokban” című tanulmány a 2022 januárjában megjelent lapszámban olvasható, a publikációt dr. Joó Kinga, dr. Trúzsi Roxána Laura, dr. Lengyel Dóra Ágnes és dr. Jakab Szilárd jegyzik.

“Magyarországon és Erdélyben kontroll nélküli parazitaellenes kezelések a jellemzőek, ami hozzájárul gyógyszer-rezisztencia kialakulásához. Célunk a bélsár grammonkénti peteszám és bizonyos tényezők közötti összefüggés vizsgálata volt. 318 hazai és 140 erdélyi lovat vizsgáltunk. … Szignifikáns összefüggést találtunk a bélsár peteszám és az állat kora, a tartásmód, az állománysűrűség és a féreghajtási előzmény között. Magyarországon elsőként igazoltuk a fenbendazol rezisztenciát. Eredményeink tükrözik a bélsár peteszámlás és az egyéb befolyásoló tényezők fontosságát a parazitológiai programok kialakításánál” – áll az összefoglalóban.

A cikk végén pedig egy hatalmas meglepetés is várt:

Azok a lótartók tehát, akik részt vettek, illetve részt vesznek a Parazitológiai Programban:

  1. lovuk egészségét szolgálják
  2. küzdenek az egyre súlyosabb globális gyógyszerrezisztancia ellen
  3. a tudományos haladást segítik, így más lovak jólétét is támogatják

A Parazitológiai Program 2022. tavaszi etapjához még Te is csatlakozhatsz! Mintaleadás 2022. március 25-én. Részletek és regisztráció »

Kapcsolódó cikkek és oldalak:

Parazitológiai Program 2022. tavasz »

318 ló vett részt tavaszi parazitológiai felmérésünkben »

Elérkezett a lovak féreghajtásának új korszaka »

Féreghajtás: tények és tévhitek »

Olcsó ukrán féreghajtót tessék »