A vadlovak egészsége - RacionálHorsemanship

Neked mi jut eszedbe, ha meghallod azt, hogy „a vadlovak”? A legtöbbeknek idilli, végtelen zöld mezők jelennek meg lelki szemeik előtt, ahol boldog, csillogó szőrű lovak vágtatnak lobogó sörénnyel bele a naplementébe. Ennél azonban árnyaltabb a kép, hiszen „a vadlovak” élete sem fenékig tejfel… Nézzük, hogyan szolgál a kedves egészségük!

A cikksorozat korábbi részeiben már jó néhány, „a vadlovakat” övező tévhit és általánosítás került virtuális boncasztalra, kezdve onnan, hogy „a természetes” vajon mindig egyértelműen jó, sőt, a lehető legjobb?

A Mi fán teremnek a vadlovak című cikkben volt szó arról, hogy bár a legtöbben minden szabadon élő lovat „vadlóként” aposztrofálnak, igazából kizárólag a Przewalski lovakat tekinthetjük vadlovaknak, a musztángok, brumbyk és társaik háziasított ló ősöktől származó visszavadult lovak.

Volt szó arról is, hogy pontosan Mennyi az annyi, avagy mennyit mozognak a vadlovak, tehát hogy mekkora távolságokat tesznek meg naponta és hogy ezt milyen tényezők befolyásolják. Majd A vadlovak patája című cikkből kiderült, létezik-e egyáltalán olyan, hogy „a vadlovak patája”.

Ha esetleg valamelyikről lemaradtál, érdemes most pótolnod, hogy jobban megértsd a sorozat még hátralévő cikkeit.

Ezúttal a vad és visszavadult lovak egészségügyi problémái lesznek terítéken. Hogy miért? Nos, az utóbbi évek trendje, hogy a lovakat érő mindenféle probléma okaként az emberi behatást és a háziasítást teszik felelőssé. Ha ez valóban így lenne, akkor a vadlovak teljes boldogságban és egészségben élnének. Pedig ennél sokkal árnyaltabb a kép.

Valóban átok az emberi gondoskodás?

Jellemzően a legtöbb, a vad és visszavadult lovak egészségével foglalkozó tanulmány megemlíti, hogy ezek a szívós állatok generációk óta ellenállnak a kemény környezeti kihívásoknak, mégis megbetegedhetnek, megsérülhetnek.

A háziasított lovak általában jóval tovább élnek, mint vad és visszavadult társaik.* Átlagos élettartamuk megnövekedéséhez pedig jelentősen hozzájárult a lótartás, illetve a lótartás gyakorlatának fejlődése. Az olyan megelőző kezelések, mint a vakcinázás, fogászati ellátás, féreghajtás, és persze a megfelelő takarmányozás és állatorvosi ellátás ugyanis nagyon sokat nyom a latban. Sok kutató véli úgy, hogy a modern féreghajtók elterjedése valószínűleg nagyobb részben járult hozzá a lovak átlagos élettartamának növekedéséhez, mint a felsoroltak közül bármely más tényező.

Musztángok - Fotó: Pixabay — Musztángok – Fotó: Pixabay

Bélférgesség a vadonban?

Apropó, féreghajtás… Azt gondolnánk, hogy a vad és visszavadult lovak immunisak például a belső parazitákra. Nos, ez tévedés. Általában a bélférgesség minden típusa jelen van például a musztángok állományaiban. Azoknál az állományoknál kevésbé jellemző a féregfertőzöttség, amelyek nagy területeket járnak be. A Bureau of Land Management állatorvosai különösen erős ascarid-fertőzöttséggel szoktak találkozni minden korosztályban.

Kutatók tanulmányozták például a Sable Island-en élő visszavadult lovakat, mivel ezek az állatok soha nem találkoztak a modern féreghajtókkal és azt tapasztalták, hogy a parazitás fertőzöttség ebben az állományban is jelen van. A bélférgek jelenlétét a lovak általában jól tolerálták, de minél fertőzöttebb volt egy adott ló, annál rosszabb volt a kondíciója.

Sable Island - Fotó: Ponybox.com — Sable Island – Fotó: Ponybox.com

Élet és halál körforgása

Ausztráliában él a világ egyik legnagyobb visszavadult lópopulációja, a brumbyk számát 400.000-re becsülik. A Queenslandi Mezőgazdasági, Halászati és Biológiai Biztonságért Felelős Minisztérium adatai szerint átlagosan az állomány 20%-a pusztul el évente, főleg a szárazság, növényi mérgezések és paraziták kártétele miatt. A brumbyknak természetes ellenségeik nincsenek, a dingók legfeljebb csikókat tudnak elragadni.

Ugyanakkor a brumbyk és a musztángok is jól szaporodnak, ha elég víz és legelő áll rendelkezésükre.

A musztángokkal kapcsolatban leírt megfigyelés, hogy a kancák gyakran már egyévesen vemhesülnek, kétévesen pedig ellenek, emiatt a fejlődésük a vemhesülés után le is áll. Általában ezek a fiatal kancák a rangsor alján vannak, az idősebb lovak gyakran elverik őket a jobb legelőről, a csapat szélén mozognak csikóikkal, kitéve a ragadozók támadásainak. Ezek a kancák akár a következő ellést megelőző hetekig szoptatnak, de ha épp nem vemhesülnek, akár két évig is.

Mivel fontos kérdés a musztángok létszámának kordában tartása, Utah-ban és Coloradoban egy kísérleti projekt keretében a kancáknak 11 éve adnak fogamzásgátlót. A hatás drasztikus: annak köszönhetően, hogy a kancák kiléphettek a vemhesség – ellés – szoptatás ördögi köréből, várható átlagos élettartamuk a korábbi hat évről jelentősen megnőtt.

Musztáng kanca csikójával - Fotó: Pixabay — Musztáng kanca csikójával – Fotó: Pixabay

Gyomorfekély a vadonban?

Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a gyomorfekély csak a sok abrakot fogyasztó, nagy terhelésnek, sok modern kori stressznek kitett lovak betegsége. Pedig vad és visszavadult lovakban is előfordul. Dr. Ben Sykes vizsgálta és igazolta ezt elsőként, aki Dartmoor és Exmoor pónik, valamint háziasított lovak gyomrát vizsgálta. Az eredmény:

A visszavadult lovak 22,2%-a, a házi lovak 60,8%-a esetében fordult elő a gyomorban a nyelőcsői rész fekélye, ami jellemzően takarmányozási hibák, illetve akár a szállítás okozta éhezés következtében is viszonylag gyorsan kialakul. Jelen vizsgálat során feltételezhetően a szállítás miatti takarmánymegvonás és az üres gyomor következménye befolyásolta a vizsgálat eredményét. Viszont:
A visszavadult lovak 29,6%-a, a házi lovak 70,6%-a esetében fordult elő a gyomor a mirigyes részének fekélye, ami jellemzően a tartós stressz miatt alakul ki.

Hasonló vizsgálat hazánkban is történt. 2014 októberében a Hortobágyon élő vadlovak közül 11 állatot (8 mén és 3 kanca, 2-22 év közöttiek) szelektáltak többek között krónikus betegségeik, nem megfelelő fenotípusuk vagy viselkedési jellegük miatt. A 11 szabadon élő Przewalski lóból háromnak volt gyomorfekélye, mindhárman mének. Bár a lovak kondíciója normális, egészséges volt, gyomruk mirigyes részén több kisebb-nagyobb elváltozást is találtak az állatorvosok. Mivel mindhárom állat mén volt, így feltételezhető, hogy a dominanciaharcok okozta stressz vezetett náluk a gyomorfekély kialakulásához.

Fontos: a természetben sem élnek stresszmentesen a lovak. Hajlamosak vagyunk kizárólag az edzést, versenyeztetést, szállítást és a tartási körülményeket stresszként értékelni. Pedig a dominanciaharcok, a ragadozóktól való fenyegetettség, az élelem vagy a víz hiánya, az időjárás szélsőségeinek való kitettség is épp ugyanilyen stressz. De stressz nélkül nincs élet.

Przewalski lovak a Hortobágyon - Fotó: Haga Zsuzsanna Equine Photography, http://www.hagazsuzsi.hu/ — Przewalski lovak a Hortobágyon – Fotó: Haga Zsuzsanna Equine Photography, http://www.hagazsuzsi.hu/

Azt eszik, amit találnak

Az éhség nagy úr. A tél és az aszály kegyetlenül szelektálja a szabadon élő lovakat. Legyen szó akár musztángról, akár brumbyról: olyan időszakokban, amikor szűkösen áll rendelkezésükre takarmány, szinte bármit megesznek, ami az útjukba kerül – akár cserjéket, fakérget is. És itt ugorjunk vissza arra a részre, hogy „a Queenslandi Mezőgazdasági, Halászati és Biológiai Biztonságért FelelősMinisztérium adatai szerint átlagosan az állomány 20%-a pusztul el évente, főleg a szárazság, növényi mérgezések és paraziták miatt.”

A szabadon élő lovak bőséges legelőn általában elkerülik a mérgező növényeket. De ha nincs elegendő takarmányuk, bármire ráfanyalodnak. Ez pedig az életükbe is kerülhet.

Az aszály miatt a kihalás szélén a namíbiai lovak

A Namíb-sivatag a világ legrégebbi sivataga és az afrikai kontinens legszárazabb régiója. Az, hogy lovak itt egyáltalán életben tudnak maradni, fantasztikus alkalmazkodóképességről árulkodik. A namíbiai visszavadult lovaknak mindössze egy itatóhelyük van, az onnan kényelmesen elérhető azonban területek rendszeresen le vannak legelve, ezért ezek a lovak általában nem jutnak elég táplálékhoz. Könnyebbséget az évről évre egyre ritkább esőzések hoznak – vagyis csak hoznának, ugyanis 2014 óta azonban alig esett a régióban.

A namíbiai visszavadult lovakat a kihalás fenyegeti. Az évek óta tartó aszályos időszak miatt jelentősen megcsappant az állományuk. Jelenleg 40 kanca és 70 mén küzd az életben maradásért. 2013 óta egyetlen megszületett csikó sem maradt életben.

Bár a lovak védelmével foglalkozó alapítvány 2015 óta rendszeresen visz nekik szénát és nyalósót, nem csak a takarmány hiánya az egyetlen nehézség, amivel ezeknek a lovaknak meg kell küzdeniük. Egyre többször esnek áldozatul a hiénáknak, mivel a ragadozók eredeti prédái, a nyársas antilopok és gazellák is északabbra húzódtak az aszály elől olyan területekre, ahol több a táplálék. Ezért a hiénák a lovakra és csikókra vadásznak – annyira eredményesen, hogy 2013 óta egyetlen csikó sem maradt életben.

Az állatvédők ideiglenes megoldásként megpróbálják a hiénákat is etetni, hogy azok ne vadásszák le a lovakat. Emellett folyamatban van a lovak számára egy saját védett terület kialakítása is, de ez pénz- és időigényes feladat.

Folytatása következik

Legközelebb a vad és visszavadult lovak mozgásszervi betegségeiről lesz szó. (Ugye a fentiek után nem meglepetés, hogy ezek a lovak is lehetnek sánták, vagy szenvedhetnek pataproblémáktól?)