Így néz ki a lókórház a tokiói Olimpián

Ez már a második olimpia a Racionál Horsemanship működésének története alatt. De míg mindenki más a versenyközvetítéseket figyeli, mi ezúttal is inkább az ötkarikás játékokon résztvevő lovak ellátását biztosító klinikára kukkantunk be.

.

Nem is lehet kérdés, hogy világszínvonalú állatorvosi ellátás áll az olimpián résztvevő lovak rendelkezésére – bár a FEI által közzétett fotók ebből sajnos csak nagyon keveset engednek látni. A legkorszerűbb technikával felszerelt állatorvosi klinikát a lovassport események helyszínén, a Baji Koen Lovasparkban kifejezetten az Olimpiai és Paralimpiai Játékokra építették.

A Baji Koen Lovasparkot az 1964-es Olimpia lovassport eseményei során már használták, de a mostani eseményre teljesen felújították, teljesen új klinikát, illetve istállókat építettek. Az olimpiai lóklinikán helyi és nemzetközileg elismert szakemberek teljesítenek szolgálatot. Nem csak vészhelyzeti, hanem rutin, ambuláns szolgáltatások is igénybe vehetőek a nap 24 órájában. Vannak kezelő bokszok, amiket a csapatállatorvosok és a fizioterapeuták használhatnak, vérvizsgálati laboratórium, gyógyszerkészlet, röntgen, ultrahang, és műtő is.

A Sea Forest terepszakaszon is létrehoztak egy klinikát. Ez az ideiglenes létesítmény a lovastusában szereplő lovak ellátását szolgálja és sajnos nem maradt kihasználatlanul. A svájci Robin Godel lova, Jet Set ugyanis a terepszakaszon súlyosan megsérült és el kellett altatni. A 14 éves herélt még tisztán megugrotta az utolsó vizes akadályt, de utána súlyos sántaságot mutatott. Ellátását már a helyszínen megkezdték, majd  lómentővel helyszíni klinikára szállították, ahol az ultrahang vizsgálat megállapította, hogy gyógyíthatatlan szalagszakadást szenvedett.

Forrás: FEI
Fotó: © FEI/Christophe Taniére

Kapcsolódó írásaim:

Most kiderül, mit esznek az olimpián résztvevő lovak »

Világszínvonalú állatorvosi ellátás jár az olimpiai lovaknak »