Néhány hete Romeonak elkezdett folyni az orra. Gyors, de alapos telefonos konzultáció után abban maradtunk állatorvosunkkal, hogy próbáljunk még várni a gyógyszerekkel és első körben inkább valamilyen gyógynövényes megoldással próbálkozzunk. Így esett, hogy a jól bevált kamillateával kúráltam őmacsóságát.
.
Már aznap este elkészítettem egy nagy vödör gőzölgő kamillateát. De Romeo persze abrakolás után a szénahálójára fordítja minden figyelmét, inni csak később szokott. Amikor úgy egy óra múlva kimentem megnézni, persze még egy csepp sem fogyott a teából, merthogy Romeo továbbra is a szénájával volt elfoglalva.
„Romeo, inni” szóltam neki a karám mellett állva. Romeo persze elszántan szénázott tovább.
„Romeo, tessék inni” – szóltam, kicsit erélyesebben. De hiába, mintha ott se lennék.
„Romeo, gyere inni” – mondtam, és leakasztottam az egyik vezetőszárat a boksz oldaláról.
Ilyenkor már tudja, hogy nincs kecmec, ha ő maga nem jön ki inni, én megyek be és vezetem ki. Ilyen mifelénk a demokrácia, meg az anyai szigor. Megtanulta, hogy ilyenkor legalább ki kell jönnie és beleszagolni a vödrébe.
Úgyhogy dúlva-fúlva, lesunyt fülekkel kiviharzott az itatóig, megfordult, beleszagolt, de ahelyett, hogy visszaviharzott volna szénázni, azonnal lecsapott a teára. Azt a szürcsölést, csámcsogást és hörpölést sajnos nem örökíthettem meg, mert egy életre leromboltam volna Romeo macsó imázsát… A legjobb dolog ugyanis a tea tetején úszó virágfejek lehalászása és elfogyasztása. Ezúttal is ezzel kezdte.
Reggelre egy korty sem maradt a teából. Egy hét teázás után pedig búcsút inthettünk az orrfolyásnak is.
KamillaGyulladáscsökkentő, görcsoldó és nyugtató hatása van. Kólikás görcsök, idegi túlterheltség, illetve nyugtalanság (pl. bokszpihenő) esetén használjuk, valamint minden olyan esetben, amikor gyulladás van a szervezet bármely pontján. Finom aromája miatt a lovak szívesen fogyasztják. Forrás: Fitocavallo Leggyakrabban főzetet, teát készítenek belőle. A friss, vagy szárított növényt az abrakba főzés nélkül is bele lehet keverni. Adagolás: Etetéskor napi 1 marok a szárított növényből az abrakhoz keverve. Fiatal csikóknak a normál adag fele adható, és 2-3 hét után célszerű néhány napos szünetet tartani. Forrás: Marton Zsófia: Lóherba – Gyógynövények lovaknak És egy extra tipp Zsófitól: ha orrhurut kúrálására készítesz kamillateát, egy kis borsmentát is érdemes beletenni. |