Szép volt és okos. A szeme sem állt jól. Megalálta a kiskapukat, átbújt, megcsócsált, próbálkozott. Egyéniség volt, egy igazi, extravagáns egyéniség. És ahogy egyik kedves állatorvosa jellemezte nemrégiben: grumpy. Sosem volt könnyű eset.

.

Az, hogy eddig velünk lehetett, igazi csapatmunka volt. Sok-sok, rettentő sok fantasztikus állatorvos és persze egy némileg kényszeres, de teljesen nemnormális lótartó csapatmunkája.

Talán úgy 2-3 éves lehetett, amikor először le kellett vinnünk Dunaföldvárra kólika miatt. Túri főorvos úr már ekkor, vagy talán a második találkozáskor kerek perec megmondta: ezt a lovat adjam el, mert nem lesz ennek jó vége. Nos, igaza volt. Az elmúlt 16 évben jártunk a Túri Állatkórházban Dunaföldváron szürke hétköznapokon, augusztus huszadikán, karácsonykor, legutóbb pedig épp pünkösdkor. Nos, ez van, ha nem hallgat az ember az állatorvosára.

De itt volt nekünk mindig dr. Pallós Andrea, a mi különbejáratú házi állatorvosunk, vagy dr. Rózsás Janka, akire szintén mindig számíthattunk, dr. Kutasi Orsolya és dr. Joó Kinga, őrangyalaink a távolból. Sokszor számíthattunk a Bába András-team szaktudására és segítőkészségére is. Legutóbb pedig dr. Tolnai Csenge ugrott be mellénk ebbe az őrült mókuskerékbe. Hosszú lenne a lista, ha mindenkit fel akarnék sorolni, de remélem, mindannyian tudjátok, hogy elmondhatatlanul hálás vagyok a munkátokért és a türelmetekért. És persze nem lehetek elég hálás Ormándi Zsoltnak, aki ennyi éven át lábon tartotta őkelmét – ez sem volt egyszerű feladat.

És persze kellett ehhez egy rettenetesen türelmes és szintén állatbolond család, aki mindezt elviselte, és ugrásra készen állt, ha baj volt.

Ha be akarjuk sorolni, Romeo csak egy átlagos hobbiló volt. Nem került be a neve a hírekbe, nem döntött rekordokat, nem nyert pénzdíjakat, nem nyűgözte le a közönséget bemutatókon. Ugyanakkor ez a problémás, nehezen kezelhető és igazán grumpy ló többet letett az asztalra, mint jó néhány versenyló együttvéve. Hiszen valahol az egész lovas szakírói pályafutásom neki köszönhető. Neki köszönhető, hogy létrejött a Kólika Kisokos, számtalan szakmai cikk, egy lefordított könyv és a szénahálóim, segítve nagyon sok más ló és lótartó mindennapjait. Neki köszönhető, hogy megismertem egy egész sor kiváló szakembert. Sokat köszönhetek neki.

Voltak szép pillanatok és iszonyú mélypontok. Nem volt könnyű menet ez a 19 év, a folytonos készültség – tegyük hozzá, neki sem. Ez nem az a fajta lótartás volt, amiről szép idézetes képeket posztolgat az ember a fészbúkra. És igen, elfáradtam. És megszakadt a szívem. De amit lehetett, megtettük. Elmentünk a falig.

Ő tudta, hogy szeretjük. És azt is, hogy baj van.

Mostmár tényleg az a boldogan és szabadon vágtató aranyszőrű táltos paripa, aki mindig is lenni akart.

A fotók 2021-ben készültek, igyekszem így emlékezni rá. Köszönjük, Koch Bernadett.