Július vége felé szénapelletügyi vészhelyzet állt elő nálunk, ami néhány napon belül válsággá mélyült. Az történt ugyanis, hogy a pelletellátónk raktárkészlete teljesen elfogyott. És mivel náluk a szénapelletből fogy a legkevesebb, ugyanakkor előállítása drágább és macerásabb, mint a lucernapelleté, nem is tudtak konkrétummal biztatni atekintetben, hogy vajon mennyit kell várnunk az újabb adagra.
.
Az otthoni készlet is elfogyott, így állatorvosaival egyeztetve maradt a lucernapellet etetése – valamivel kisebb mennyiségben, mint Terina korábbi keveréke. Örültünk, hogy legalább ez van, az öreglány ugyanis komolyan rákattant a pelletevésre, így fennállt a veszély, hogy ha megtudja, nincs több szénapellet, bizony ránk küldi az állatvédőket és a bulvársajtót is.
És bár úgy döntöttünk, hogy igyekszünk kitartani egy ideig, bizony felmerült a lehetősége annak, is, hogy más forrást kell majd keresnünk Terina pelletigényének fedezésére.
Szóval éltünk, éldegéltünk a lucernapelleten, kicsit aggódva, hogy vajon mit hoz a jövő. Mígnem egy péntek reggel megcsörrent a telefonom: “csak azért hívom, mert a héten készítettek szénapelletet a gyárban, ha gondolja, van most négy zsák, amit félretettem maguknak és el lehetne vinni”. Kevés ennél jobb hírt kaphattam volna aznap.
Badarságnak tűnhet, hiszen egy kívülálló számára ez csak néhány zsák takarmány. Nekünk viszont napi háromszor egy etetőnyi kulimász, és egy boldogan höhögő, fülig maszatos ló.
