Történelmi kalandozás a fertőző kevésvérűség nyomában

Sosem jó hír, ha a fertőző kevésvérűségről és a kapcsolódó állategészségügyi intézkedésekről hall a lótartó – és nem volt ez másként 100 évvel ezelőtt sem. A betegséget és az ellene való védekezést már akkor is igen komolyan vették. 1921-1960 közötti levéltári anyagok közül válogattam.

Elsőként nézzük, hogy az 1921-1939 közötti szakcikkek hogyan mutatták be a betegséget: hogyan írták le a tüneteket, milyen megoldásokat javasoltak a megelőzésére, illetve milyen tudományos vizsgálatok folytak ezen a területen. A folytatásban a vizsgált időszakban megjelenő hírekből, majd pedig a hivatalos intézkedésekből is szemezgetünk.

Fontos: a cikkben szereplő szemelvények eredeti szövegükkel, változtatás nélkül jelennek meg, és az adott kor tudományos álláspontját képviselik. A fertőző kevésvérűséggel kapcsolatos, jelenleg aktuális tudnivalók, a betegség megelőzésének lehetőségei, az alkalmazott vizsgálatok és a vonatkozó állategészségügyi intézkedések a NÉBIH weboldalán olvashatók.

A betegség tüneteit már az 1920-as években jól leírták, és a megelőzésével kapcsolatos tudnivalók jelentős része ma is megállja a helyét. A vonatkozó cikkek és kutatások gyakran a magyar állatorvostudomány meghatározó alakjaihoz kötődnek.

1921. Újabb fertőző állati betegség: a fertőző vészes kevésvérűség

“A sok ember által irigyelt gazda sorsa örökös rettegésből áll. Szárazság, hosszantartó esőzés, nagy havazás, orkán, tűz, víz, állati betegségek mind veszélyeztetik a gazdának véres verejtékével szerzett gyümölcsét. … , a fertőző kevésvérűség, mely veszélyezteti a még meglévő lóállományunkat.

Értesültem, hogy Kecskeméthez közel egy nagy ménesben, az országban pedig már több helyen fellépett ezen betegség, sőt már egy helyen Kecskeméten is előfordult hasonló eset, miért is szükségesnek tartom a közönséggel ismertetni e betegséget s az ellene való védekezést, hogy a bajnak idejekorán való felismerése által annak tovaterjedése meggátolható legyen.

A betegséget egy szűrhető vírus idézi elő, mit a beteg állatok vérük és ürülékeikkel terjesztenek, de újabban bebizonyult az, hogy vérszívó rovatok is terjesztik, …

A betegségre utaló tünetek az alábbiak: Nagyfokú tompultság mellett igen magas lázzal kezdődik a betegség. A munkában levő lovak hirtelen kimerülnek, járásuk ingadozó, hol az egyik, hol másik lábukra sántítanak s erősen izzadnak. Az étvágy teljesen szünetel s erős hasmenés lép fel, mit követ a véres vizelés is. A szívverések száma percenkint 100-ra emelkedik, sőt a munkában levő lovaknál még 150-160-ra is. Heveny esetben legtöbbször 1-2 nap alatt az állatok 60-70 százaléka elhull, azonban az idült alakban lefolyó esetnél a kórfolyamat több hónapra is elhúzódhatik, mi a többi egészséges állatra veszedelmes, mivel az ilyenek vírus hordozók lévén, tovább terjesztik a járványt.

Ami a védekezést illeti, a leghelyesebben jár el a gazda, ha újonnan vásárolt lovát legalább 30-40 napig elkülönítve tartja s az esetleg jelentkező betegséget azonnal az illetékes m. Kir. állatorvosnak bejelenti.

Flóris Rudolf, m. kir. állategészségügyi főfelügyelő”

Kecskeméti Közlöny 1921-11-20 / 266. szám

1921. Országos Lótenyésztési Értekezlet

“Teleki Tibor gróf a pölöskei hidegvérű lótenyésztésében szerzett kedvezőtlen tapasztalatáról számol be, ahol egy eddig ismeretlen betegség, a fertőző kevésvérűség lépett fel, amelynek gyógyítására minden kísérlet sikertelen volt. 57 darab lóból 43 darab pusztult el, minden korbeli egyaránt. …

Elnök felkérésére Manninger Rezső dr. állatorvosi főiskolai rk. tanár megtartja a lovak tenyészbénaságáról és fertőző kevésvérűségéről szóló előadását, amelynek rövid kivonata a következő:

A fertőző kevésvérűség behurcolásának meggátlására, különösen olyan vidékeken, ahol a betegség előfordul, nagy óvatosságra van szükség lovak beszerzésénél. Gyorsan fáradó, sovány lovakat, melyeknek látható nyálkahártyái feltűnőbben halaványak, legtanácsosabb meg sem venni, abban az esetben pedig, ha ilyen lovat mégis megvásárlunk. 2-3 hónapig elkülönítve kell tartani és csak akkor beállítani a már meglévő lovak közé, ha ez idő alatt az állaton lázas hőmérsékletemelkedéseket nem lehetett kimutatni.

Ha testében fertőző anyagot tartalmazó ló vásárlása után a fertőző kevésvérűség az állományban vérszívó rovarok (…) közvetítése utján már elterjedt, akkor, ha kevés a beteg állat, legcélszerűbb ezeknek vágóhidra szállítása utján megtisztítani a lóállományt a ragályhordó állatoktól. Ha azonban már nagyon elharapódzott a baj, akkor a beteg (lázas) állatoknak elkülönítésével és az istállóknak alapos fertőtlenítésével, valamint a trágyának füllesztéssel való ártalmatlanná tételével kell megakadályozni a betegség tovaterjedését.

Elnök a szakosztály nevében őszinte köszönetet mond az előadónak a nagyon érdekes és tanulságos előadásért, amelynek különös időszerűséget ad az a körülmény, hogy ezek a gazdaközönség előtt kevéssé ismert betegségek az ország egyes vidékein felléptek és jelentős károkat okoznak.”

Köztelek 1921-12-17 / 51. szám

1929. Mócsy János dr.: A lovak fertőző kevésvérűsége

“A lovak fertőző kevésvérűsége igen változatos alakban jelentkező és nehezen felismerhető betegség. Ezért nem is ismeretes annyira az állattartó gazdák előtt, mint pl. a takonykór vagy a lépfene; hogy nem ismerik, annak azonban az is az oka, hogy szerencsére nem mindenütt fordul elő.

A betegséget először Franciaországban ismerték fel. Más országokban is előfordul s Németországban pl. 1925-ben már 816 udvarban állapították meg. Magyarországon először Marek tanár észlelte jóval a háború előtt a Dráva mentén; azután éveken keresztül ugy látszott, mintha Magyarországon nem fordulna elő. A háború után azonban csaknem egyidejűen Zala megyének és Pest megyének egy-egy nagyobb lóállományában, azonkívül még Komárom és Győr megyében, valamint Miskolc mellett is észlelték és ugy látszik, hogy egyéb helyeken is előfordult. A következő években csupán a Dunántul egyes helyein állapították meg határozottan, a legutóbbi időben pedig Somogy, Baranya és Zala megyékben. …

A betegség különösen nagyobb gazdaságok együtt tartott, együtt járó lóállományára vagy ménesére veszedelmes. Veszedelmes egyrészt azért, minthogy a lovak egy része hirtelen, néhány napi betegeskedés után elhull, mások pedig időnkint lázasak, munkaképtelenek, romlanak, vagy pedig tűrhető kondíció mellett is olyan hamar fáradnak, hogy komoly munkára nem használhatók. Másrészt az elhullott, vagy munkaképtelen lovak helyébe vett állatok csakhamar szintén fertőződnek s ez magyarázza, hogy a betegséget az állománynak ilyen részletekben való megújítása révén nem is lehet kiirtani.

Kiirtását megnehezíti az a körülmény is, hogy a nyilvánvalóan beteg állatokon kivül a látszólag egészségesek, munkabírók is vérükben hordhatják a betegség ragályanyagát és a velük együtt tartott lovakat a róluk elszállt vérszívó legyek közvetítésével, továbbá trágyájukkal, vizeletükkel fertőzhetik. Északamerikai megfigyelések szerint ilyen ló még 11 év múlva is fertőzött.

… Nincsen ugyanis olyan jellemző tünete, amely egyedül rá utalna, másrészt nem áll rendelkezésre olyan kisegítő eljárás, mint amilyennel pl. a rejtett takonykórra és a gümőkórra vonatkozóan a malleinos és a tuberkulinos próbák. Hozzájárul még ehhez, hogy a betegség okozóját sem mikroszkóppal meglátni, sem olyan módon tenyészteni, mint a baktériumokat, nem lehet, azonfelül a ragály iránt a lóféléken kivül más állat nem fogékony. A nyilvánvalóan betegeket eléggé könnyen lehet ugyan kiválogatni és ártalmatlanná tenni, igen nehéz azonban kikutatni azokat, amelyek látszólag egészséges voltuk mellett magukban hordják a ragályanyagot. Legjobban tájékoztat ebben az irányba az állománynak naponkint való hőmérőzése reggel a befogás előtt és fél órával a befejezett munka után, vagyis mindig jól kipihent állapotban. A beteg, vagy a fertőzött lovak hőmérséklete ugyanis szabálytalan időközökben ingadozásokat mutat, néha 40-41°-os lázuk van, vagy legalább is 38,5-39,0°-ra emelkedik a hőmérsékletük, látszóan minden kimutatható ok nélkül, amellett gyakran a rendesnél alacsonyabb is lehet a hőmérséklet (36,5-37,0°). A lovak a lázas állapot ellenére többnyire jól esznek, mig más betegségek során a lázas betegek többnyire étvágytalanok. Ha a hőmérséklet feljegyzése mellett az állatok kondícióját és munkaképességét állandóan figyeljük, akkor több hónapon át tartó, mindenesetre fáradságos és nagy gondosságot igénylő munkával sikerül az állományból a betegeket kiválogatni, még pedig olyan betegeket is, amelyek ilyen hőmérőzés és megfigyelés nélkül elkerülték volna a figyelmet.

Egyes esetekben, ha igen értékes az állomány, a kísérletes oltást is igénybe lehet venni a kórjelzés biztosítására ugy, hogy a gyanús állat vérét egészséges ló bőre alá fecskendezzük és azután két-három hónapon át mérjük a hőmérsékletet. Az ilyen kísérlet azonban nemcsak igen költséges, hanem körülményes is és ezenkívül nagy körültekintést is igényel s ezért csak kivételes esetekben vehető igénybe, különben pedig az állomány rendszeres hőmérőzése, megfigyelése és időnkint szakértővel való megvizsgálása utján kell a fertőzött lovakat kiválasztani.

Németországban egyes kutatók és intézetek a fertőző kevésvérűség megállapítására különböző vérvizsgálati módszereket dolgoztak ki és használtak is, ezek a módszerek azonban az ellenőrző vizsgálatok eredménye szerint annyira megbízhatatlanok, hogy a betegség felismerését semmivel sem könnyítik meg vagy teszik biztosabbá.*

A betegek gyógyításával nem érdemes ezidőszerint kísérletezni. Nem ismeretes eddig olyan gyógyszer, amellyel a betegséget meg lehetne gyógyítani. A Németországban legutóbb erre a célra ajánlott … készítmények is teljesen hatástalanok. Éppen igy nem lehet gyógyítani a betegséget egészséges állatok vérének átömlesztésével sem, amely eljárás egyébként a fertőzésnek a vér utján való széthurcolási lehetősége miatt sem ajánlatos. …

A betegség természetének s az ellene való védekezésnek, valamint gyógyításnak tanulmányozására fordított rengeteg munkáról és költségről fogalmat nyújt az az egyetlen adat, hogy a japán kormány által a betegség tanulmányozására kiküldött bizottság (1909-1914) kísérleteihez 980 lovat, 24 más nagy háziállatot, egy sereg apró kisérleti állatot használt fel s a munkálatok összes kiadásai, több mint 500,000 pengőbe kerültek. ….

A fertőző kevésvérűség nemcsak közvetlenül okoz érzékeny gazdasági kárt az elhullások és a beteg állatok csökkent munkaképessége révén, hanem közvetve is a betegség tovaterjedésének megakadályozása céljából elrendelt forgalmi korlátozások, a lovakkal való közlekedésnek és az adásvételnek nehézsége vagy lehetetlensége miatt is, ezért elsőrendű érdek a behurcolásának megakadályozása… A fertőzés módjának ismeretéből önként következik a betegség ellen való védekezés:

Ne vásároljunk olyan helyről lovat, ahol ez a betegség elő szokott fordulni.
Ne vegyünk sovány, rossz kondícióban levő, könnyen fáradó lovat, akármilyen olcsó is, mert ilyenek szoktak lenni a betegség behurcolói.
Ismeretlen eredetű uj lovat ne állítsunk azonnal a meglevők közé, hanem, ha csak mód van rá, előzően néhány hétig tartsuk külön, pl. szarvasmarhaistállóban és naponkint méressük meg a hőmérsékletét.
Idegen lovat ne engedjünk az istállónkba bekötni, sem pedig területünkön legelni vagy tartózkodni.
Ne állítsuk be lovainkat idegen istállóba vagy idegen lovak közé és ne legeltessük őket ismeretlen, idegen lovakkal együtt.

… A védekezés nehéz és körülményes ugyan, elmulasztása azonban évekre menően súlyos következményeket vonhat maga után.”

Köztelek – 1929-12-19 / 101. szám – Állategészségügy és gyógyászat – Rovatvezető: Hutyra Ferenc dr.

Ezen az 1917-es felvételen valószínűleg a takonykór kimutatására szolgáló malleines szempróba látható

1930. Az idén fokozottabb figyelmet kell fordítani az állategészségügyi kérdésekre – Újból fenyeget a fertőző kevésvérűség

“Vannak azonban olyan ragadós betegségek, amelyek ellen gyógyszeres, vagy más kezeléssel nem tudunk védekezni és ahol kizárólag a higiéniára és az állategészségügyi rendészetre vagyunk utalva. Ilyen súlyos kór, amely különösen a lovakra veszélyes, a fertőző kevésvérűség. Somogyvármegye közigazgatási bizottságában legutóbb Varga Sándor. dr. állategészségügyi tanácsos, törvényhatósági állatorvos tett jelentést erről a kórról. …

A betegség nem mai keletű, azt már 1843-ban ismerték, mikor egymástól függetlenül, de úgyszólván egyidőben Lianiée, Charlier, Flénoc foglalkoztak vele és ismertették. Hazánkban 1907-ben Marek dr. állatorvosfőiskolai tanár állapította meg először és foglalkozott vele behatóan. Az akkori járványt sikerült elfojtani, mig aztán 1921-ben Zala-megyében egy uradalomban újra jelentkezett… Ugyan akkor egy szomszédos félvér ménesben is jelentkezett, sőt a szamarak közt is mutatkozott. Ezek az esetek alkalmat adtak Szekeres Vince dr. keszthelyi körállatorvosnak arra, hogy e betegséget hazai viszonyaink közt behatóan tanulmányozza. …

A kórt egy ultramikroszkopus mikroorganizmus idézi elő… A betegséget ezidőszerint gyógyítani nem lehet. Az erre irányuló nagyszámú kísérletek mind eredménytelenek maradtak s csak esetenként hoztak javulást. …

A lovaknak ez az újabban jelentkező betegsége kell, hogy minden gazdát fokozott éberségre ösztönözzön, mert kellő figyelem és előrelátás nélkül a betegség könnyen nagyobb méreteket is ölthet és gyógyithatatlansága folytán igen érzékeny veszteséget okozhat.

Kukuljevic József dr.”

Nemzeti Ujság 1930-02-14 / 37. szám

1931.

“2. Lovak fertőző kevésvérűsége (Infektiöse Blutarmut der Pferde, anémie infectieuse, anémie pernicieuse du cheval, swamp fever of horses, American surra, no-name disease.)

A megbetegedés az összes világrészeken előfordul. Európában, Ázsiában, Japánban főleg Hondo szigetén. Az Egyesült Államoknak főleg nyugati részén és Canada északnyugati provinciáiban, Ausztráliában, Délafrikában és holland-Indiában. Leggyakrabban mocsaras területeken legelő lovak szoktak megbetegedni, főként július és október között. A legelő lecsapolásával a megbetegedés eltűnik. …

A fertőző kevésvérűség diagnosisának megállapítására régebben csak lóoltás szolgált, amely természetesen költséges volta miatt nagyarányban nem volt végezhető. Érthető, hogy diagnosis megállapítása céljából más módszerekre törekedtek. …

A fertőző kevésvérűség aetiologiáját Carré és Vallée tisztázta. … A virus a véren kívül minden vértartalmú szervben megtalálható. … Epidemiológiai szempontból fontos, hogy gyógyult állatok vere sokáig virulens marad, 3-4 év múlva is fertőzőképes. De Koch szerint 7 év múlva is fertőző ily állat vére, Theiler szerint gyógyulás után a vér állandóan fertőző marad. A virus ellentállóképességére vonatkozólag sok adattal rendelkezünk. Melegítés 60 C°-ra 1 óra alatt elpusztítja a vírust. Napfény is hamar tönkreteszi. 10 ccm vér 2 órai napfény hatásra elpusztul. Hideg a vírusra kevésbé hat. … Beszáradással szemben a virus ellent- álló. …

A megbetegedés terjedésének meggátlására csak radikális intézkedések vezethetnek célra. Gyanús állatokat el kell különíteni és meg kell figyelni. Mivel az incubatio pár naptól több hét, sőt hónapig változik, a megfigyelésnek hosszú időre kell kiterjednie. A betegség terjedésében, egészséges, idősült virus-gazdák a legfontosabbak. Fertőzött állatállományból egészséges állatállományba állatok bevitele tilos. A kórisme megállapítása után legcélszerűbb az állatok kiirtása és elégetése.”

A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára – Baló József: A láthatatlan kórokozók. Filtrálható vírusok – A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 129. (Budapest, 1931)B) Részletes rész IV. Organotrop vírusok) Affinitas a vérképző szervekhez

1935 – Mócsy János dr. egyetemi adjunktusnak az OMGE lótenyésztési bizottságának gyűlésén (1934) elmondott előadása kivonata

“A lovak fertőző kevésvérűsége hazánkban nem jelentős betegség, hála azoknak az erélyes védekező rendszabályoknak, amelyekkel a háború utáni években a szomszédos államokból történt szórványos behurcolás esetében a betegséget mindenütt elfojtották.

Minthogy azonban az európai államok nagy része, legalább helyenkint fertőzött és a betegség akár tenyészállatokkal is behurcolható, szükséges vele foglalkozni. A szomszédos államok közül fertőzött Jugoszlávia északi, hazánkkal határos része, számos eset volt Csehországban és jelentették Ausztriából is. Erősen fertőzött Franciaország északkeleti része (Haute-Marne megyében egy év alatt 770 elhullás!), Németország nagy része, Svédország északi része, továbbá Marokkó, az Északamerikai Egyesült Államok és Japán.

A betegség okozója egy szűrhető, láthatatlan ragályanyag, amely iránt csak a lófélék fogékonyak. Éppen emiatt nehéz vele kísérletileg foglalkozni, mivel nincsen a fertőző kevésvérűség iránt fogékony kis kísérleti állat. … Minthogy ebben az alakjában a betegséget még gondos és részletes vizsgálattal is nagyon nehéz, sokszor lehetetlen felismerni, azért kétes esetekben, vagy olyankor, amikor egyes állatoknak a fertőző kevésvérűségtől való mentességéről kell meggyőződni, vérátoltási kísérletet végeznek. A megvizsgálandó vagy gyanús lovakból vért vesznek s azt egy vagy két biztosan egészséges lóba oltják s azokat három hónapon át megfigyelik és naponta háromszor hőmérőzik. Ha a vizsgált lovak mentesek voltak a fertőző kevésvérűség ragályanyagától, ugy a megfigyelési idő alatt sem ezek, sem pedig a beoltott lovak nem lesznek lázasak és egyéb, a fertőző kevésvérűségre gyanút keltő tüneteket sem mutatnak. Ha a vizsgált lovak között fertőzött állat volt, akkor a beoltott lónak pár hét múlva, minden különös és kimutatható ok nélkül, lázas hőemelkedése keletkezik.

Ilyen módon kerültek vizsgálat alá az utóbbi években Belgiumból behozott hidegvérű mének és csak a vizsgálat kedvező eredménye után kerültek köztenyésztésbe.”

Köztelek – 1935-03-24 / 25-26. szám

1939.

“A fertőző kevésvérűség az újabb kor rettegett lóbetegsége, amely alattomos, de energikus terjedésével egész vidékek lóállományát képes megritkítani. A fertőzés terjedésének szeszélyessége, a gyors felismerés nehéz volta, valamint tüneteinek megtévesztő változatossága az ellene való védekezést igen megnehezíti, pedig, mint az egész világon ismert megbetegedés a szakembereket mindenütt elsőrendű kérdésként foglalkoztatja. …

A korai diagnózis óriási fontossága és ez a veszély arra késztette a szakembereket, hogy a betegség megállapításának megkönnyítésére megbízható eljárásokat dolgozzanak ki. Ezek közül elsősorban említendő meg az ú.n. fellobbantó eljárás, amelynek lényege az, hogy kiadós vérbocsájtás, erős dolgoztatás, koplaltatás, vagy bizonyos szerek adagolása után a beteg állat markáns tünetekkel reagál, míg az egészséges tünetmentes marad. A máj és a lép szövettani vizsgálata, valamint a vérből nyerhető átojtásos, vagy agglutinációs próbák hosszas előkészületet és jól felszerelt laboratóriumot követelnek, mindamellett nem mindig megbízhatók. Fenti nehézségek miatt a gyanús állat azonnali elkülönítése és legalább 3 hónapon át folytatott napi háromszori hömérőzés vált be a gyakorlatban.”

Magyar Katonai Szemle, 1939 (9. évfolyam, 3. negyedév) Lóismeret és állategészségügy – A lovak fertőző kevésvérűsége. Írta: Horváth Mihály dr. főállatorvos

A következő részben a vizsgált időszakban megjelenő hírekből, majd pedig a hivatalos intézkedésekből is szemezgetünk.

Lábjegyzet

*A fertőző kevésvérűség kimutatására ma is szolgáló Coggins tesztet Leroy Coggins dolgozta ki az 1970-es években, tehát negyven évvel a szemelvény megjelenése után. Forrás: TheHorse.com

Cikkek forrása

Az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) a magyar nyelven – illetve magyar területen – kinyomtatott lapok és folyóiratok legnagyobb adatbázisa. Hozzáférhetővé és kereshetővé teszi múltunk legfontosabb nyomtatott forrásait, legyen szó újságokról, tudományos folyóiratokról, lexikonokról vagy éppen könyvekről. A kereshető tartalom folyamatosan bővül. A gyűjtésem időpontjában közel 25 millió oldal állt a múlt iránt érdeklődő olvasók rendelkezésére.

Fotók: Fortepan

RacionálHorsemanship