Zab, árpa, kukorica, korpa: ezt kell tudnod lovad abrakjáról

A háziasítással és munkába fogással a lónak többlet energiára lett szüksége. Ezt a többlet energiát biztosítjuk gabonával, vagy lótápokkal.

.

Lovaink több ezer éven át ettek feldolgozatlan gabonát, jellemzően zabot. A zab nem csak az elmúlt évezredek során vált be: az etethető gabonák közül a legfrissebb kutatások szerint továbbra is a legjobb választás lovaink számára.

TAnita Lovasboltja

A lovak ugyanis rosszul emésztik a keményítőt. Így bár a kukoricában és az árpában a keményítő több, így energiában is gazdagabbak, a zab nagy előnye, hogy több benne a rost, illetve a keményítője is jobban hozzáférhető a ló számára. Kukorica és árpa etetése esetében mindenképp feltárásra van szükség – és a roppantás általában kevés. Az árpát emiatt Angliában gyakran főzve vagy forrázva etették, úgy kiválóan hasznosul.

Dr. Hollands és dr. Pagan gyorsan leszámolt azzal a tévhittel, miszerint a zab tenné túlfűtötté a lovakat. Ha ugyanis extra energiát etetünk, mindegy, milyen forrásból származik, befolyásolja a ló normál viselkedését – mondták. Egy nyugodtabb ló hízni fog, egy izgágább ló pedig több energiát éget majd el. Emellett tisztázták azt is, hogy a kukorica az általánosan elterjedt tévhittel ellentétben nem fűti a lovat. A ló testhője fenntartását a rostemésztésből biztosítja, tehát a kukorica ez esetben sem barátunk.

De kanyarodjunk vissza egy kicsit a keményítő emésztéséhez. A keményító a vékonybélben emésztődik. A vékonybélen viszonylag gyorsan áthalad a takarmány, és csak korlátozott mennyiségű keményítő tud hasznosulni. Épp ezért fontos, hogy

ne etess 2,5 kilogrammnál több abraktakarmányt egyszerre,

illetve etess több kisebb adagot, így fenntarthatod lovad emésztőrendszerének egészségét és csökkentheted a kólika kialakulásának kockázatát.

A fenti mennyiségi megkötés, valamint a bevitt energia miatt is rendkívül fontos, hogy pontosan tudd, mennyi abrakot etetsz. Felejtsd el a fándlit: mérd le grammra vagy kilogrammra lovad takarmányát. Persze nem szükséges minden etetéskor méricskélni: egyszer mérd le, hogy lovadnak pontosan mennyi az adagja, majd válassz megfelelő, pontos mérőalkalmatosságot ehhez az adaghoz. Ez lehet fándli, vagy egy műanyag edény, a lényeg, hogy lehetőleg pontosan adagold a takarmányt.

Néhány szám viszonyításképp a bemutatott minta étrendekből: egy 7-8 hónapos vemhes kanca napi energiaigényét* fedezi 8 kilogramm jó minőségű széna** és 2 kilogramm zab, a vemhesség utolsó hónapjaiban pedig 10 kilogramm  jó minőségű széna** és 3 kilogramm zab. Egy munkában lévő sportlónál 7,5 kilogramm szálastakarmány és 3 kilogramm abraktakarmány fedezi az energiaigényt.

Elengedhetetlen, hogy jól ítéld meg lovad munkaterhelését és energiaigényét és ennek megfelelően gondold át, hogy szüksége van-e egyáltalán az abraktakarmánnyal bevitt plusz kalóriákra. Ha szükségesek a plusz kalóriák, akkor vagy egy jó minőségű lótáp, vagy zab és egy jó minőségű balancer takarmány a megoldás. Amennyiben a válasz nem, akkor abrak helyett elég, ha csak balancer takarmányt etetsz.

És hogy miért is etetnél lótápot, illetve balancert, ha ott a jól bevált zab?

Fontos tudnod, hogy ha lovad étrendjében csak a zab és a széna, illetve a legelő szerepel, az nem tekinthető kiegyensúlyozott takarmányozásnak, hiszen bár energiaigénye fedezve van és ezért szemre szépnek, teltnek tűnhet, fehérjéből, vitaminokból és ásványi anyagokból hiányt szenved.

A lenti diagramon a zöld szín a szénát, mégpedig 7 kilogrammot, a sárga a zabot jelenti, ebből 2,5 kilogrammot, a kék pedig a ló táplálóanyag-szükségletét. Jól látható, hol jelentkezik hiány:

Forrás: horsefeedblog.com
Forrás: horsefeedblog.com

Egyszerű és kézenfekvő megoldás a lótápok etetése, hiszen ezek megfelelően előkészített, feltárt gabonát tartalmaznak, plusz mindazokat a táplálóanyagokat, amelyek fedezik az adott lótípus szükségleteit. A megfelelő táp kiválasztásához és adagolásához mindig az összetevőket és beltartalmi értékekeket feltüntető címke ad segítséget.

Ha nem szeretnél lótápot etetni lovaddal, balancer takarmánnyal is megadhatod neki azokat a táplálóanyagokat, amit a zab – széna – legelő kombó nem biztosít. Ezekben a takarmánykiegészítőkben benne van az összes vitamin, ásványi-anyag, nyomelem, és a legfontosabb aminosav, amire lovadnak szüksége van. A balancer kiegészítőket viszonylag kis mennyiségben szükséges etetni, és nem jelentenek jelentős mennyiségű plusz kalóriát a ló étrendjében.  Etetheted tehát akkor is, ha lovadnak nincsen szüksége az abrak jelentette plusz energiára, de zab mellett is.

Az egyes lovak egyedi igényei pedig takarmánykiegészítőkkel fedezhetőek (például ha a pata minőségén szeretnél javítani, biotint etetsz).

Az etethető gabonák közül a zab a legjobb választás
Az etethető gabonák közül a zab a legjobb választás

Hasznos jótanácsként hangzott el, hogy a ló ne egyen többféle abraktakarmányt. Találd meg azt az egyet, ami ideális számára és etesd a gyártói utasítás szerint.

Ha ugyanis egy tápot alul- vagy túldozírozol, esetleg megtoldod még némi zabbal, netán többféle lótápot is etetsz egyszerre, már nem lesz kiegyensúlyozott a takarmányozás.

“Do not unbalance concentrated feeds with oat” – emelte ki dr. Pagan.

Bár szigorúan véve nem abraktakarmány, az abraktakarmányok kiegészítőjeként kerül a ló elé a korpa, vagy a lótartók által rendkívül kedvelt korpás mash, maccs. A korpa azonban hiába rost, irritálja a beleket, és felborítja a kalcium-foszfor egyensúlyt.

Különösen rossz gyakorlat heti egy-két alkalommal korpás maccs etetése, ami 24 órára teljesen felborítja az emésztést, így növelve a kólika kialakulásának kockázatát.

Az abraktakarmányok kapcsán is fontos ugyanis észben tartani, hogy kólika kialakulására hajlamosíthat minden változás a ló körül, beleértve a tartási körülményeket és a munkaterhelést is, de leginkább a takarmányozásra, illetve az abban bekövetkező változásokra kell különösen odafigyelni. Takarmányváltozás az abrak összetételében vagy mennyiségében, valamint a szálas takarmányban bekövetkező mindennemű változás is. Ezeket a változásokat ajánlott lassan, 10-12 nap alatt bevezetni, hogy az emésztőrendszer alkalmazkodhasson.

A csikónak a zab az anyja?

A fenti mondás tükrében sok lótartó a vemhes kanca, majd a megszületett csikó zabadagjától várja, a sikert, vagyis a szép, egészséges, terhelhető lóvá cseperedő csikót. Ez viszont hiú ábránd.

A csikó élete az anyaméhben kezdődik, egészsége ekkor a kanca megfelelő takarmányozásán áll vagy bukik. A vemes kanca takarmányának kell tartalmaznia a megfelelő ásványi anyagokat és nyomelemeket (pl. cink, vas, réz), mert ezek hiányát a születés után már nem lehet pótolni.

A csikó megszületése után sem könnyebb azonban a helyzet: ha a szoptató kanca takarmányozása nem megfelelő, illetve ha a növekedésben lévő csikó nem kapja meg a szükséges mennyiségű fehérjét, vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket, valamint ha a kritikus fontosságú ásványi anyagok és nyomelemek nem a megfelelő arányban szerepelnek a csikó étrendjében, azt az egészsége bánja. Ez megjelenhet akár viszonylag korán valamilyen fejlődési betegség, vagy akár évek múltán jelentkező, tipikusan mozgásszervi problémák formájában. Ugyanakkor a túlsúly és a túletetés is kerülendő úgy a kanca, mint a csikó esetében.

A jól megválasztott, minőségi tápok, illetve takarmánykiegészítők tehát sokkal hasznosabb segítséget jelentenek, mint a fándli zab megpúpozása.

Lábjegyzet:

*Figyelem, kizárólag az energiaigényről van szó, nem a ló teljes táplálóanyag-szükségletéről! A szénához való folyamatos hozzáférés nem kizárólag az energiaigény miatt fontos – erről a sorozat korábbi cikkeiben olvashatsz.
**A jó minőségű széna ismérveit és a szénaetetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat megtalálod a sorozat korábbi cikkeiben.

Kapcsolódó témák:

A cikksorozat korábbi részei: