A főszerepben dr. Rózsás Janka

Mindig öröm, ha egy kiváló lovas állatorvossal kivételesen nem a saját lovaimról, hanem szakmai témákról beszélgethetek. És hatalmas élmény, amikor megosztják egy-egy emlékezetes esetüket, a mindennapos nehézségeket vagy épp örömöket. Ezúttal abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Kamarai Állatorvos számára dr. Rózsás Jankával készíthettem interjút.

.

Janka korábban már közelebbi ismeretséget kötött lovaimmal, így az átlagos lótartó szerepében már maximálisan meggyőzött hozzáértéséről, így külön öröm volt, hogy egy interjú keretei között alaposan kifaggathattam.

TAnita Lovasboltja

És bár egy ilyen anyag esetében előre meghatározott (bár tény, hogy igen magas) karakter célszámmal dolgozom, Janka annyi szuper dolgot mondott, hogy keményen meg kellett dolgozni azért, hogy beleférjünk valahogy a keretbe. Sőt, igazából abszolút túl is léptük. 😉 De remélem, hogy a kedves olvasók megbocsátják ezt nekem.

Dr. Rózsás Jankának köszönöm a bizalmat, a Kamarai Állatorvos főszerkesztőjének, dr. Perényi Jánosnak pedig az újabb megtisztelő lehetőséget. Remélem, hogy sikerül minden egyes olvasónak átadni egy kicsit dr. Rózsás Janka derűjéből.

Kapcsolódó írásaim:

Interjú dr. Krajcsovics László lógyógyász specialistával >>

Csak egy kis olvasnivaLÓ – a Lógyógyászati Kongresszusról >>

Lóerőkkel a lovakért, avagy mindenki tehet azért, hogy a világ jobb hely legyen >>

Dr. Bába András: az első a szolgálat a ló és a lótartó érdekében >>