Lovadnak is fontos a pihentető alvás

Ha a lovak tartása, elhelyezése, vagy igényeik szóba kerülnek, a lótartók gyakran nem számolnak egy igen fontos tényezővel: az alvással. Hiszen az alvás olyannyira természetes, és magától értetődő, hogy nem is foglalkoznak vele.

.

Sőt – érthető okokból – a lótartók vajmi keveset tudnak arról, mit is csinál kedvencük éjszakánként. Pedig az alvás lovad számára is fontos. Fontosabb mint gondolnád.

TAnita Lovasboltja

Kezdjük az alapokkal és mindjárt egy mítosz ledöntésével:

A lovak állva is tudnak aludni – vagy mégsem?

A lovak alvását, alvászavarait és az alvásmegvonás következményeit Joseph. J. Bertone vizsgálta, az ő munkásságát igazán érdemes tanulmányozni ezen a téren. 20 éve foglalkozik a témával, több mint 400 esettel találkozott és folyamatosan gyűjti az újabbakat.

Bertone az alvás-pihenés három különböző fajtáját különítette el a lovaknál:

  1. Amikor lovad állva az egyik hátulsó lábát pihenteti szundikálás közben. Naponta mintegy két órát tölt így. Ez azonban nem alvás, csupán bóbiskolás, pihenés.
  2. Körülbelül három óra szükséges fekvő pozícióban, amikor a ló az oldalán vagy a szügyén fekszik.
  3. Kevesebb, mint egy óra – általában mindössze 15 perc – úgynevezett paradox alvásra van szüksége a lovadnak, ekkor zajlik az alvás REM fázisa. Ez az alvásfázis is csak fekve következik be, mert ilyenkor az izmok is “pihennek”. Az alvás ezen fajtájának megvonását a lovak két hétig képesek tünetek nélkül tolerálni.

Alvászavar lovaknál?

Alvási rendellenességek sokkal gyakrabban fordulnak elő lovaknál, mint azt a lótartók feltételeznék – de mivel általában nagyon keveset tudnak arról, hogy mit is csinál kedvencük éjszaka, csak a következmények lesznek szembetűnőek egy idő után.

Sokkal többről van azonban szó, mint túlféltésről, vattába csomagolásról vagy úri hóbortról: az alvászavar nagyban befolyásolja lovad életminőségét, egészségét és jóllétét. Az alvászavar következményeként súlyos betegségek alakulhatnak ki.

Honnan tudom, hogy lovam eleget alszik?

Nem feltétlenül szükséges 24 órás megfigyelés és éjjellátó kamera ahhoz, hogy tudd, lovad éjszakája pihentetően telt. Hiszen akár bokszban, akár legelőn tartod, általában jól látható jelei vannak annak, ha lovad leheveredett éjszakára.

Honnan tudom, hogy lovam nem alszik eleget?

Erre a kérdésre a cikksorozat következő részében kapsz választ, amikor a lovak alvászavarairól lesz szó.

Forrás:

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó írásaim:

Segítség, narkolepsziás a lovam! Vagy mégsem? >>