Igaz mese, amit az élet és egy lótartó írt

Ismét levelet kaptam és ismét megismerhettem egy nagyszerű lótartót. Kár is lenne tagadni, hogy az ilyen visszajelzések nagyon sok erőt adnak ahhoz, hogy folytassam a munkát napról napra, hétről hétre. És mivel írója hozzájárult, ezt a levelet is közkinccsé teszem, hátha Nektek is épp annyi lendületet ad, mint nekem.

.

„Kedves Dorottya!

Régóta olvasom a blogodat és nem titok, kedvencem mind közül a Mi lesz a lovammal ha megöregszik? című írásod, még annak ellenére is, hogy nekem ezen soha nem kellett elgondolkoznom. Én egy idősödő lóba szerettem bele, akit sok év közös munka és ismeretség után végre magaménak tudhatok.

Ugyanakkor időről időre előveszem ezt a bejegyzést, mert nem egyszer a legmélyebb időkben is erőt adott.

Sokszor olvasom, hogy tapasztalt lótartók mindig csak az anyagiakkal rémisztgetik azokat, akik most tervezik, akár komoly a szándék akár nem. Nekem sem mondtak erről többet, persze fújtam én is a szöveget: ‘nagy felelősség, sok pénz, nem megvenni, eltartani’. Igazából bele sem gondoltam az egészbe mélyebben. Adott volt a szerelem ló, adott volt a helyzet és ez lett belőle. Lótartó lettem.

Tudtam, hogy nekem a vége jutott, volt pár szép évünk, de mire úgy igazán révbe érhettünk, el kellett fogadnom, hogy ő befejezte, nem lovagolható. Ez soha nem fájt, legfeljebb azt sajnáltam, hogy nem volt születésétől fogva megbecsülve. Látom, hogy boldog nyugdíjas lovacska lett, azt csinálhat, amihez kedve van. Nem bántam meg, nem abban az értelemben vállaltam lovat, amiben szokás, én a barátomról akartam gondoskodni, ameddig úgy érzi, helye van a Földön.

Ugyanakkor itt maradtam vele teljesen egyedül. Mire az enyém lett minden felelősség, addigra ő belerokkant az elmúlt 22 évébe.

Ez megijeszt, sokszor nagyon-nagyon megijeszt, ezért is köszönöm, hogy Te vagy és az írásaidat újra és újra elolvasva meg tudok nyugodni, hogy legalább a helyzettel nem vagyok egyedül. Van valaki, aki tudja, ez mivel jár és meg is meri osztani. Megosztja azt is, ha már nem a napi lovaglás élményéről tud mesélni, nem a hétvégi terep szépségéről hanem arról mekkora boldogság, hogy végre kapott egy ‘narkolepsziakompatibilis pataharangot’ (Pacsizunk Terinával, külön megnyugvás, hogy van aki tudja, ez mivel jár és egyáltalán miről van szó.)”

(Megjegyzem, dupla pacsi jár Terinának, mert még a narkolepsziakompatibilis pataharangot is képes időnként kicselezni. Ez viszont lehetővé teszi, hogy soha ne unatkozzak. Most, hogy így felveted, lehet, hogy nekem kötéscsere közben kellene szelfiket készítenem? 🙂 – Dorottya)

„Egy szépkorú ló tartásához pedig talán méginkább elengedhetetlen egy olyan állatorvos, akiben megbízol. Akiről tudod, hogy megmondja az igazat és akire rá mered bízni a lovad életét. Akivel nem a kiszállási díj és a kezelés tarifája a mérvadó középpont, hanem a lovad. Akinek lelkiismerete van.”

(Mindig kiemelem, hogy nem lehetek elég hálás állatorvosaimnak, akikre mindig, de tényleg mindig számíthatok jóban és rosszban is. Külön köszönet dr. Pallós Andreának és dr. Kutasi Orsolyának. – Dorottya)

„Nos, azt hiszem mindent egybevetve azért mégiscsak szerencsések vagyunk.
Őszintén bízom benne, hogy sok-sok lovashoz eljutnak a gondolataid és egy jobb világot adhatunk a minket oly sokáig hűen segítő társainknak.

Köszönöm minden felelős lótartó nevében is a munkásságodat, folytasd még hosszú évekig, mi biztosan veled leszünk.

Kíváncsian várom a következő beszámolót, további hosszú és egészségben gazdag boldog éveket a patásoknak és természetesen Neked!

Boglárka”

TAnita Lovasboltja

Én pedig köszönöm, hogy ilyen nagyszerű olvasóim vannak. Hogy ilyen fantasztikus embereket, nagyszerű lótartókat ismerhetek meg, akik valóban egyszer s mindenkorra felelősséget vállaltak azért, akit megszelídítettek.

Fotó: Pixabay

Kapcsolódó írásaim:

Amikor a sztorit az élet és a lótartó írja >>

Öreg lovak topikja >>

Vér van a lovam trágyájában?! Véres karácsonyi horrorparódia lovakkal >>

Terina és a multifunkciós pataharang >>