Lovaim szolgálati járműve új gazdát keres (elkelt)

Mitsu250Elkelt!
Véget ért egy korszak. Sok-sok kilométert hagytunk magunk mögött együtt. De ideje, hogy egy nyugdíjas állást találjak jó öreg pickupunknak.

.

Ha egy igazán igénytelen autóra vágysz, ne keress tovább. Ez a járgány ugyanis nem sértődik meg, ha lovas cuccban ülsz be, ha behajítod a hátsó ülésre a nyergeket és a nem épp tiszta nyeregalátéteket, a platóra meg az – esetleg – trágyás villát. Kissé koros – egészen pontosan 20 éves – , de korához képest fitt és virgonc Mitsubishi L200-asunk épp új gazdát keres.

Mitsu1790OG

Sok energiát feccöltünk bele, de igazi lovas autó lett. Meglát egy lószállítót és rátolat. Szinte magától odatalál az üllői és dunaföldvári klinikára.

Egy nagy körbálát simán el tudsz vinni a platóján. Kis kockabálából pedig 25-öt fel szoktunk rá pakolni.

Egy nagy körbála felfér a platóra
Egy nagy körbála felfér a platóra

Viccet félretéve: tényleg megkímélt járgány, hiszen csak akkor használtuk, ha valóban szükség volt az erejére, vagy a szállítókapacitására. Ezért tényleg csak 238.000 kilométer van benne. Mindemellett rendesen volt szervizelve, fedett helyen állt. No jó, a klímát nem javíttattuk meg, és az autórádió sem dolbiszörránd, de egy munkaautónál mégsem ez a lényeg. Csúcs járgány, ami megbízhatóan elmegy Veled és a lószállítóval bárhová. Elhúzza a trágyás kocsit bármilyen időben és talajon.

A gyorshajtás kockázatát erősen limitálja, hogy egy szakadékba lelökve sem lépi át a 130 kilométerperórás álomsebességet.

Ja, és a színe. Nos, a forgalmi szerint királykék, de aki ezt leírta, az bizonyára színvak volt. Ennek ellenére még nem sikerült megfejtenünk, hogy a gyártó miért sújtotta ezt a modellt pont ezzel a színnel (volt még néhány színkombináció, de valószínűleg azokkal sem nyertek dizájndíjat), de legalább könnyen megtalálod a parkolóban.

Köznépi lovas motívumokkal dobtuk fel a hátulját - ha tetszik, visszarakjuk
Köznépi lovas motívumokkal dobtuk fel a hátulját – ha tetszik, visszarakjuk

Nem kell aggódnod, hogy esetleg megkarcolod a fényezést, hiszen néhány helyen mi ezt már megtettük helyetted. A plató ajtaján egészen a közelmúltig egyedi köznépi lovas motívumok voltak láthatók, ezeket a legutóbbi kipofozáskor fényező eltávolította. De komoly vevő kérésére természetesen azonnal visszapakoljuk őket.

Ja, a puttony és a platóbélés is jár hozzá. Meg a vonóhorog és a gallytörő.

SAMSUNG

Ha esetleg allergiás vagy a szénaporra és / vagy a ló- és kutyaszőrre, akkor az autóhoz ajándékba adunk egy százas csomag papírzsepit és a közeli autókozmetika telefonszámát.

Mi szerettük és megbecsültük, de szégyenszemre lecseréltük egy fiatalabb járgányra. Ettől még szeretnénk, ha olyan gazdára találna, aki megbecsüli.

Irányára: 1.150.000 Ft
Egészen pontosan ennyi. Nincs plusz áfa, meg mínusz áfa.

Írj, vagy csörögj, ha személyesen is megismerkednél vele:

  • dorottya@racionalhorsemanship.hu
  • 06-20-563-4922

Kapcsolódó írásaim:

Szénahordás, avagy: magad uram, ha szolgád nincs >>

Szénahordás és parasztfitnesz >>