Már 2 éve: Racionál Horsemanship

2017-250Elröppent, vagyis inkább elgaloppozott két év itt a Racionál Horsemanship Horszmensipen… 2015-ben pont ezen a napon jelentkeztem be először. Pedig…

.

A Racionál Horsemanship mint név és mint ötlet már a 2010-es évek elején megszületett, amikor még egy multi irodájában koptattam a billentyűket és csak másodállásként műveltem a lovas írást – igaz már akkor is éjt nappallá téve. Aztán a mellékállás szép lassan főállás lett, de a Racionál Horsemanship egy kicsit még váratott magára. Egészen 2015 januárjáig. Azóta pedig szépen, megfontoltan halad előre.

2017OG

Ez alatt a két év alatt közel száz bejegyzést olvashattál itt. A legtöbbet persze lóegészség támában. De időnként megosztottam ezt-azt lovaim bolondosan kalandos mindennapjairól, és az itt-ott megjelenő, leginkább lógyógyászati témájú cikkeimről is.

Olvashattál komoly és kevésbé komoly témákról egyaránt. De az biztos, hogy olyan témákról és olyan megközelítésben, ahogy máshol nem. Ha választanom kellene, hogy melyek voltak az elmúlt két év kedvenc bejegyzései, nos akkor ezeket választanám:

2016: Lószart mindenkinek!

Túlzás nélkül állíthatom, hogy megtaláltam a boldogság titkát. A bölcsek kövét. Na jó, aranyat nem lehet vele készíteni, örök fiatalságot nem ad, de tényleg ez a boldogság titka. És még akár pénzt is lehet csinálni belőle. Hogy honnan a felfedezés? Egy, a lótartók körében általánosan megfigyelhető jelenség tanulmányozása során bukkantam rá.

Tovább a teljes cikkre: Lószart mindenkinek! >>

Bár nem futhatott be akkora karriert, mint amire hivatott lett volna (a Facebooknak ezúton is üzenem, hogy rossz az, aki rosszra gondol 😛 ), nekem sok derűs percet adott ez az írás. Ráadásul egy méltatlanul hanyagolt témát vettem elő. Ahogy egy barátom megállapította: ilyen sz…r témáról ritkán születnek ilyen jó cikkek. 🙂

2015: Kólika kisokos

pocak250Ha a kólikáról hallok, azonnal görcsbe rándul a gyomrom. Ennek alapvetően két oka van: egy szakmai és egy személyes.

  1. A kólika vezető halálok a lovak körében. Ennek ellenére az olvasói kérdések, Facebook csoportokban olvasottak és állatorvos ismerőseim velem megosztott esetei is egyértelműen mutatják, hogy a lovasok édeskeveset tudnak róla.
  2. Romeonak és nekem jóval többször volt benne részünk, mint szerettük volna. Úgyhogy már vagyok annyira babonás, hogy ha nem muszáj, nem is emlegetem a k-betűs szót.

Tovább a teljes cikkre: Kólika kisokos >>

Az egyik kiemelt témám a kólika. Még véletlenül sem mondanám, hogy a kedvenc témám, mert egyszerűen nem lehet azt mondani rá, hogy kedvenc. De kiemelt figyelmet szentelek neki a fent már felsorolt okok miatt.

És van egy álmom. Vagy inkább egy fixa ideám: hogy a lótartók oktatásával elérhető, hogy kevesebb ló veszítse az életét a k-betűs problémakör miatt. Ennek jegyében született meg a Kólika kisokos, ami négy egyszerű lépésben foglalja össze mindazt, amit lótartóként feltétlenül tudnod kell erről a tünetegyüttesről. Érthetően, emészthetően, bonyolult orvosi és anatómiai szakzsargon nélkül. Volt olyan állatorvos, aki nemes egyszerűséggel életmentőnek nevezte ezt az írást. Épp ezért szeretném, ha a Kólika kisokos kilépne a nagyvilágba és minél több lótartóhoz eljutna.

Két év alatt közel 100 bejegyzést olvashattál itt. Talán nem tűnik soknak, hiszen vannak bloggerek, akik naponta írnak. Én viszont úgy érzem, ez a kilencvenvalahány bejegyzés igenis sok. Sok olyan hasznos anyag, amit máshol nem olvashattál. Kilencvenegynéhány bejegyzés, amiket szívvel-lélekkel készítettem el – pusztán a lógyógyászat iránti elkötelezettségből, olykor a jól megérdemelt alvás helyett. Na jó, gyakran… Néha magam sem értem, hogy bírom a Lovasok.hu és a MAPE mellett. Meg persze időnként írok a Kamarai Állatorvosba. De aztán mindig jön egy újabb téma, ami ide kívánkozik.

Különleges alkalomhoz különleges fotó dukál...
Különleges alkalomhoz különleges fotó dukál…

Külön születésnapi ajándék, hogy a Racionál Horsemanship követőtábora a Facebookon mára elérte a 400 főt. 400 olyan lóbarát és lótartó figyeli a posztokat, akik számára fontos a lóegészség.

Minden egyes lájkotokért, minden kommentért és megosztásért hálás vagyok és remélem, hogy az itt olvasottakat lovaitok javára tudjátok fordítani.

És bár kicsi közösség, jó érzés, hogy az postaládámba beérkező kérdésekre adott válaszokból és közös megoldáskeresésből olykor egy-egy sikersztori is kerekedett.

És hogy hogyan tovább? Nem szeretem a fogadkozásokat, ígérgetéseket. Ugyanúgy, ahogy eddig. Van még jó néhány feldolgozásra váró téma a tarsolyomban – csak legyen időm megírni mindet. És persze várom a kérdéseiteket is.

Az egyetlen dolog tehát ami továbbra is biztos: lótartás és lóegészség érthetően, emészthetően, szórakoztatóan – továbbra is ez a Racionál Horsemanship Horszmensip mottója.

Köszönöm Neked, köszönöm Nektek ezt a két évet!

Üdv, Dorottya

Kapcsolódó írásaim:

Üdv, avagy mi fán terem a Racionál Horsemanship >>