Szénahordás és parasztfitnesz

lo-szena250Idén pont egy olyan hétvégére esett a kaszálás, amikor egyedül voltam itthon a lovakkal. Na de a jó szénáért bármit, ha menni kell, hát menni kell. És amikor kaszálás van, akkor kell csak menni igazán.

.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Bálamatematika

Ezúttal apukámat kértem meg, hogy segítsen. A képlet egyszerű: autóval kiáll, szénás utánfutó felakaszt és irány a helyszín. Fázni épp nem fáztunk, és attól sem kellett félnünk, hogy a hűtőből kivett palackos víztől torokgyulladást kapunk. Pláne, hogy a jó öreg pick-upban a klímát már csak erősen múlt időben emlegethetjük. Na de nem is lenne kellőképpen autentikus a szénahordás egy klímás autóval.

Nem mentünk messzire, épp csak a szomszéd település túlsó határába. Apukám útközben tervezgetett: a platóra felrakunk egyet, az utánfutóra kettőt, és annak a tetejére mehet még egy. Mondtam, hogy igazán értékelem az optimizmusát, de ennek a futónak bőven elég lesz a két nagybála.

Amikor megérkeztünk, levadásztam a földön dolgozó gépek közül az én traktorosomat. Felméri a szerelvényt és azt kérdezi, hogy mégis hány bálát viszünk el egyszerre? Hármat, mondtam. Hát azt hogyan? – kérdezte. Hát a platóra egy, a futóra meg kettő – közöltem lazán. Hogy kettő? Arra a futóra? – kerekedett el a traktoros szeme.

Na, ezek után mondja valaki, hogy a matematika egzakt tudomány!

Három bálával indulásra készen
Három bálával indulásra készen

Parasztfitnesz

A nagybálák hordása könnyebb és hálásabb feladat, mint a kisbáláké, de pihentetőnek még így sem nevezhető. A nagybálákat ugyanis  kaszálón felrakja a gép, otthon „csak” le kell lökdösni, majd a helyére gurigatni – a lovak vágyakozó pillantásainak kereszttüzében. Persze azért “csak”, hiszen 160 cm átmérőjű, 350 kilós bálákról beszélünk. Szóval ez is elég hatékony és fárasztó formája a teljes testet átmozgató parasztfitnesznek.

Mivel későre is járt, illetve mert nem vagyunk még ennek a sportágnak profi művelői, úgy döntöttünk, hogy szombatra elég lesz két fuvar, a másik két kanyart majd letudjuk vasárnap.

Kertrendezés szénabálákkal
Kertrendezés szénabálákkal

Murphy, a széna és a meteorológia

Vasárnap hajnali 4:40-kor valami neszezésre ébredtem. Szeder, a négy lábon járó bio viharjelző rendszer kucorodott be az ágyhoz. Hallom is, hogy valahol messze dörög az ég. Ó, messze van ez még, gondoltam magamban, szundikálok én még egy kicsit – és a fal felé fordultam azzal a feltett szándékkal, hogy kihasználok minden egyes percet, amíg még alhatok. Bonbon pedig felvette stratégiai pozícióját a hátam mögött, megakadályozandó, hogy Szeder esetleg az ágyra is feljöjjön. (Egyébként is, micsoda arcátlanság, mit keres egyáltalán a hálóban, gondolhatta.)

Még szinte el sem helyezkedtem, amikor 4:43-kor egy hatalmas dörrenés kíséretében leszakadt az ég. Egy-két cifra káromkodás kíséretében kiugrottam az ágyból, felkaptam egy kabátot és Romeo esőtakaróját, beleugrottam a gumicsizmámba és szaladtam ki menteni a menthetőt.

A lovak boldog höhögéssel üdvözöltek, hiszen semmi akadályát nem látták annak, hogy ebben a korai órában is elfogyasszanak némi szénát. Hiszen mi más dolgom lehetne odakint, mint hogy megmentsem őket az éhhaláltól? De ilyesmire nem volt idő, hiszen ömlött az eső az én szépséges, védtelen báláimra…

Az első bálára feldobtam a Romeo esőtakaróját, majd a többire azt, ami épp kéznél volt: a régi lószállító régi ponyváját. Egy nagyobb ponyvadarabot többre, egy kisebb ponyvadarabot egyre. Kész mázli, hogy szél nem volt – de azért téglával rögzítettem a művet. Mire végeztem, a pizsamám kabát alól kikandikáló részei koszosak és csurom vizesek voltak, a csizmámban pedig boka fölé kúszott a vízszint. De a bálák többé-kevésbé védve voltak. És volt még úgy egy órám a reggeli ébresztőig.

Reggel persze az első dolgom volt, hogy a kellemesen hűvös, 30 fokos reggelben felhajtogassam a ponyvákat, hadd száradjanak a gurigák. A hirtelen jött eső szerencsére épp csak a felső vékony réteget áztatta el.

Majd újra letakargattam mindet, amikor útnak indultam az aznapi két fuvarra. Hiába volt derült az ég, sütött ragyogóan a nap, biztos, ami biztos.

Dél előtt készen voltunk az aznapi második fuvarral is. Persze azokat a bálákat hoztam el, amiket az éjjeliőr a testével védett a hajnali zuhétól. Legalábbis azt kértem a traktorostól, hogy azokat adja…

Az estét már minden egyes bála gondosan letakarva várta itthon. Bár gondolom, szinte felesleges említenem, hogy aznap éjszaka egy szem eső sem esett.

A lovak békésen legelnek, a bálák pedig ideiglenes menedékük alatt várják a másnapot.
A lovak békésen legelnek, a bálák pedig ideiglenes menedékük alatt várják a másnapot.

Másnap pedig a bálák némi huzigálás, gurigatás, lökdösés után elfoglalhatták végleges helyüket, ahol kipihenhetik az elmúlt két nap viszontagságait.

Kihasználtunk minden négyzetcentimétert, minden bála a helyén a kocsiszínben
Kihasználtunk minden négyzetcentimétert, minden bála a helyén a kocsiszínben

Ha pedig én is kipihentem a szénahordás fáradalmait, akkor legközelebb még egy kicsit visszatérek a sovány lovak takarmányozásának problémakörére.

Fotók: Dorottya, Racionál Horsemanship
Különös ismertetőjegyem, hogy ritka béna fotós vagyok,
és semmi remény arra, hogy ez valaha változni fog. 😉

Kapcsolódó írásaim:

Szénahordás, avagy: magad uram, ha szolgád nincs >>