Romeoval külön kis szertartásunk is van az esti itatásra. Az abrakolás és a szénaháló felakasztása után, de még a seprés előtt szoktam bemenni a tűzhelyen forrósodó vízért. Ha szomjas, van, hogy neki sem fog a szénának, hanem a kötélnek feszülve várja a meleg vizet.
.
Ilyenkor odaviszem a vödröt egy kisebb adag meleg vízzel (ami az abrakolásból marad + a délutáni hideg maradéka), és iszunk. A szénának ugyanis csak akkor lehet nekiesni, ha őkelme már nem szomjas.
Utána van időm kikeverni a megfelelő hőfokot. Legyen jó meleg, mert úgyis kihűl, de ne túl meleg, mert a forrót egyik ló sem szereti.
Ha kész a tökéletes hőmérsékletű víz, de Romeo közvetlenül az abrakolás után nem ivott és még mindig csak a szénahálójával van elfoglalva, akkor jön a felszólítás: „Romeo, inni! Tessék inni!”. Romeo ilyenkor alapesetben jólnevelten otthagyja a szénát, odasétál a vödörhöz és iszik. Ilyenkor elégedetten nyugtázom, hogy ismét cáfoltuk a közismert mondást, miszerint „odavezetheted a lovat a vízhez, de nem tudod rávenni, hogy igyon is belőle”.
Ha azonban az első felszólítás hatástalan, akkor a boksz melletti fogasról leakasztok egy kötőféket, vagy vezetőszárat. Ez már általában működik. De ha még ez sem lenne elég, akkor a leakasztott alkalmatossággal belépek a karámba, akár a bokszba és ismét elhangzik a „Romeo, inni! Tessék inni!”.
Romeo ilyenkor füleit lesunyva morcosan odamegy a vödörhöz, beleszagol, majd sarkon fordul, és visszamegy a szénájához, egy igen tipikus „hihetetlen ez a nő, hát nem érti, hogy nem vagyok szomjas” arckifejezéssel. Persze úgy az esetek felében az is előfordul, hogy ilyenkor rájön, hogy mégiscsak jó lenne kortyolni egy kicsit.
Este 10 és 11 között aztán még egyszer elindul a vízhordás. Ekkorra már általában elfogyott a víz fele, a maradék is kezd hűlni, a széna is fogyóban. Ilyenkor ismét nagy sikere van a meleg utánpótlásnak.
Van, hogy sima meleg víz helyett teát kapnak a lovak. Jó választás a kamilla vagy a csipkebogyó, de igazából akár a konyhaszekrényben talált filteres tea is megteszi. Ünnepnapokon akár egy kis méz és citrom is kerülhet az itatóba.
Nálunk nagy kedvenc a kamilla, ráadásul nem filteresen, hanem egyszerűen beleszórom a virágfejeket a vödörbe. Romeo ilyenkor azzal kezdi, hogy a gőzölgő keverék tetejéről nagy élvezettel lehalássza a leforrázott, puha virágokat. Van, hogy csak azért képes elfogyasztani egy fél vödör kamillateát, mert finom és meleg… Na, ezek után merje valaki azt mondani, hogy nem éri meg a vesződséget! 🙂
