FURminator – a lóhámozó

furminator250Terinának köszönhetően a vedlési időszak nálunk márciustól májusig tart. Az öreglány ugyanis tekintélyes bundát növeszt telente, amiből tekintélyes munka kihámozni tavasszal. Ezt a kihámozós részt pedig egyikünk sem kedveli túlzottan.

.

Próbálkoztunk is mindig, hogy kellemesebbé  és rövidebbé tegyük ezt az időszakot mindkettőnk számára. Néhány éve például megnyírattuk. Jó néhány éve szemeztem már viszont az állítólagos csodával, a Terminátor szőrápoláshoz készült kistestvérével a FURminatorral.

Láttam már német lovas oldalakon és újságokban, majd egy barátnőm kezdte el használni és ódákat zengett róla. Ahogy közeledett a jó idő, egyre nagyobb lett a kísértés. És bár megkérik az árát, úgy gondoltam, egyszer s mindenkorra elég a szőrözésből, így rányomtam a megrendelés gombra és belevetettem magamat a nagybetűs furminálásba. Nézzük, mi lett belőle!

furminator650

A gyártó szerint:

„A FURminator termékek rendszeres használatával biztonságosan, hatékonyan és kényelmesen távolítható el az állat kihullott aljszőrzete, úgy, hogy közben a felső réteg fényes és egészséges marad. 90%-al csökkenti a szőrhullatást, eltávolítja és nem levágja az elhalt szőrt” olvasható a cég kutyás termékeinek magyar nyelvű leírásában.

„With the FURminator® Equine Tool, there’s an easy way to remove a horse’s “winter coat” and loose hair faster than any brush, rake or comb. Daily grooming with the tool will help maintain healthier skin and coat and reduce allergens, while stimulating circulation and hair growth. The design of the edge allows the tool to push through the topcoat to easily and gently remove the undercoat and loose hair without cutting or irritating the horse’s delicate skin.”

Praktikum faktor:

A FURminator valóban működik, szinte lehámozza a lóról a felesleges szőrt, gyorsabban és hatékonyabban, mint bármi, amivel eddig találkoztam. Az eltávolított szőr pedig egyszerűen leszedhető a keféről. Ráadásul az olyan nehezebben szőrteleníthető helyeken is csodát tesz, mint a has, vagy az első lábak hajlata. Ez azért is fontos, mert pont ezek a helyek hajlamosak egy elhúzódó vedlés során bepállani és begyulladni.

furminator-montazs

Tisztasági faktor:

Az eredmény szebb, puhább és csillogóbb, mint azt valaha is remélted volna egy vedlő lótól. Ráadásul olyan hatékonyan eltávolítja a felesleges szőrt, hogy a furminálás másnapján már nincs is mit furminálni… Szóval nálunk elég kétnaponta elővenni azt a csodát.

Wellness faktor:

Tegye fel a kezét, aki örömmel fog neki egy vedlő ló pucolásának. Na ugye. A furminálás viszont villámgyorsan megvan és egyszerűen abbahagyhatatlan. Ráadásul – bár természetesen a furminálás során is száll a szőr – végre nem egy hatalmas szőrfelhő közepén fogsz dolgozni.

Kockázatok és mellékhatások:

A FURminator nem használható izzadt, vizes lovon és nem arra való, hogy a sarat levakard vele kedvencedről. A jelentősebb koszt tehát érdemes vakaróval, vagy gyökérkefével eltávolítanod. Utána viszont jöhet a FURminator.

A FURminator fém és kicsit éles is, ezért nem szabad rányomni a ló bőrére. Csak lazán! Elég a cuccal egyszer-kétszer végigmenni egy adott felületen, ne akard a lóról egyszerrel lehámozni az összes szőrt, mert esetleg bőrirritációt okozhat. Óvatosan az izmokkal csak kevéssé fedett részeken, tehát a lábakon, vagy a pofán. Sebek környékén pedig semmi keresnivalója a FURminatornak – ahogy a vakarónak sem.

Előfordulhat, hogy a lovad nem lesz oda a furminálásért. Terina, aki amúgy sem rajong a pucolásért, kifejezetten nem lelkes. Romeot kevésbé érdekli a dolog. Viszont úgy néz ki, hogy a FURminatornak köszönhetően hamarabb túl leszünk a vedlésen.

Összesítés: Nekünk bejött!

Kapcsolódó írásaim:

Magic Brush: a csodakefe tesztje >>