Romeo szerint a világ

Romeo250-IMG_4219Demény, a kötsög, a deményizmus alapítója 2014 őszén hirdette meg a Blogbaugatás hetét. Bár ott és akkor Romeo, a macsó nem jutott szóhoz, itt és most viszont végre elmondhatja, mi is a világ rendje. Jól figyeljetek és tanuljatok szorgosan!

.

“Kedves Demény!

Úgy hallottam, hogy meghirdetted a blogbaugatás hetét. Gondoltam én is csatlakoznék a dologhoz, hiszen sokan okulhatnak tapasztalataimból, de mivel már-már túlszárnyalhatatlan tökéletességem ellenére idegen nyelveket (még) nem beszélek, maradok inkább a blogbanyerítésnél, ha nem gond.

Naszóval az úgy volt, hogy én mindig is tudtam ám, hogy tök különleges vagyok. Alap, hogy körülöttem forog a világ – gondoltam én. Egészen addig, míg Anyagazdi el nem kezdte olvasni a blogodat. Na, akkor jöttünk rá arra, hogy én igazából egy ízig-vérig deményista diktátor vagyok! Azt már magam sem értem, hogy nem jöttünk rá hamarabb – de ez maradjon köztünk. Pedig még a színem is passzol Hozzád…

"Mindig is tudtam ám, hogy tök különleges vagyok" - Fotó: Haga Zsuzsi
“Mindig is tudtam ám, hogy tök különleges vagyok” – Fotó: Haga Zsuzsi

Én két gazdimmal élek a Te Fő Városodtól állítólag nem is túl messze. Te magad is tudod, milyen macerás ezeknek a gazdiknak az idomítása, Neked is van melód bőven azzal az eggyel, na most akkor gondolj bele az én helyzetembe kettővel…

Anyagazdi könnyebben nevelhető. De Apagazdi olykor mintha nem lenne tisztában az amúgy teljességgel nyilvánvaló rangsorral, időnként megpróbál diktátori jog- és tevékenységi köreimben korlátozni. Azért kemény munkával idomíthatóak. Még nem tökéletesek, de haladunk.

Mondjuk az nem oké, hogy állandóan éheztetnek. Látszik is, hogy mennyire össze vagyok aszva. Mondjuk én töpit nem eszem, mert vega vagyok. De az is tény, hogy ma reggel igazán szerettem volna belekóstolni a patkolókovácsom mekizé szendvicsébe, de nem hagyták… De ettől eltekintve: olykor elég nyomatékos lelki ráhatás kell, hogy időben megkapjam a betevőmet – napi ötször-hatszor. Tudod: két abrakolás némi répával és almával plusz háromszor (na jó, inkább négyszer) széna, vagy legelés. Kemény errefelé az élet… El sem hinnéd, mennyire.

"Ilyen vagyok, ha megpróbálnak diktátori jog- és tevékenységi köreimben korlátozni" - Fotó: Haga Zsuzsi
“Ilyen vagyok, ha megpróbálnak diktátori jog- és tevékenységi köreimben korlátozni” – Fotó: Haga Zsuzsi

Ma reggel pedig arra akartak kényszeríteni, hogy hideg csapvizet igyak. Hát tudod Te, milyen hideg volt az idő? És tudod Te, hogy milyen hideg volt az a víz? Hát azt igya meg, akinek öt gazdija van! Kénytelen voltam fokozott lelki terrort bevetni, hogy Anyagazdi végre kihozzon nekem egy vödör langyos vizet. Hát jó lesz, ha felköti a felkötnivalóját, mert én aztán nem fogok hideg vizet inni télen. Követelem a meleg vizet és a teát!

Ez az Anyagazdi amúgy egy teljességgel hálátlan nőszemély. Állítólag valami lovas webizét szerkeszt, állandóan lovakról, meg patkolókovácsokról ír, engem pedig meg sem említ. Én legalábbis még nem hallottam vissza a saját magasságosan nagyságos híremet a nagyvilágból… A Te gazdid legalább gondoskodik arról, hogy terjeszthesd a zigét a tudatlan földi halandók között. Szóval van lesz még munkám vele bőven…

Azt említettem már, hogy dolgoznom is kell? Na jó, nem KELL, de hadd higgye Anyagazdi, hogy ő hordja a nadrágot. Szóval kemény napi egy órát robotolok, hogy alattvalóim kedvében járjak. Ennyi végülis belefér… Anyagazdi egyébként azt állítja, hogy vannak lovak, akik kilométereket vágtáznak, meg akadályokon ugrálnak át, meg minden. Ez elég hihetetlen, de ha valóban így van, akkor komolyan nem normik… Ezek nem olvasnak Téged?

Én mindenesetre maradok hű tanítványod. LÓbaráti üdvözlettel, Romeo”

Fotók: Haga Zsuzsi

Kapcsolódó írások:

Meleg vizet a lovaknak! >>

Az úrinő és az ő szénája >>